
Feri a következő képpen foglalta össze az elmúlt időszakot:
„Olyan kollégákat kaptam, akik tudják, hogy mi a dolguk, ismerik a szabályokat, eszerint dolgoznak, s ez még csak jobb lesz. Vannak szabályaink, ügyvezetői utasításaink, melyek betartása és betartatása egészen más fajta munkát jelent, mint amit eddig tettem.
Tudjuk „terelni” a kollégákat a kívánt folyamatok mentén az elérendő eredmények érdekében, s ami még ennél is fontosabb:
Előre látom, hogy mit kell tennem, emellett van pozitív jövőképem. Egészen máshova pozícionálom magam, mint annak előtte: sokkal inkább érzem magam cégvezetőnek, sem mint káoszkapitánynak.
Elhiszem magamról, hogy enyém a cég… és én vagyok a cégvezető. Igazad van, amikor azt mondtad: ne a cégedben dolgozz, hanem a cégeden…
S ha valamit üzenhetek a hasonló helyzetben lévő tulajdonos/vállalkozó kollégáimnak az annyi, hogy: próbáljanak a dolgozóikkal foglalkozni, s ne helyettük dolgozzanak.”
2018.